A Családi Teher

Alinda egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, mintha Nagymama távozása egy láthatatlan láncot szakított volna el benne. A folyosó nyüzsgése elnyelte az idős asszonyt, de Alinda tekintete még sokáig a semmibe bámult. „Nagymama… mindig mindent egyedül. Apámék is… így tűntek el” – suttogta, alig hallhatóan. A szavai János szívébe martak. Nem tudta pontosan, mire utal a lány, de érezte a kimondatlan fájdalmat, a generációkon átívelő elszigeteltség terhét. Alinda családjának története tele volt hiányokkal, elhallgatott titkokkal, melyeket csak Nagymama próbált megőrizni, mielőtt az Őrszemek mindent kitöröltek volna.
János legszívesebben megölelte volna Alindát, de a mozdulat tiltott volt. Csak a tekintete maradt, amellyel igyekezett a lehető legnagyobb megnyugtatást átadni. Alinda szemeik találkozásakor egy pillanatra felnézett. Az arca sápadt volt, de a tekintetében ott égett a harag és a félelem keveréke. „Mi lesz, ha… ha a Légiós magával hozott valamit?” – kérdezte, hangja remegett. „Ha Nagymama bajba kerül miatta?” A régi konfliktus, az illegális energiaátkötés súlya újra ránehezedett, hiszen az is a családja túlélését szolgálta, de most G302 érkezése egy új, eddig ismeretlen veszéllyel fenyegetett. Ez nem csak egy technikai szabályszegés volt, hanem az identitásuk, a létezésük megkérdőjelezése.
Kovács rekedtes morgása átszűrődött a falakon, mintha a kolónia maga zúgolódna. A mindennapi robot, a dinamó tekerése, a massza-adagolás, a szűkös tér korlátai nyomasztóan hatottak rájuk. János tudta, hogy G302 légiós múltja nemcsak Alindának jelent fenyegetést, hanem mindannyiuknak, akik a kolónia védelmében éltek. A kinti világ hangja, még ha csak egy idegen légiós szájából is érkezett, új morális dilemmát vetett fel: valóban biztonságban vannak-e, vagy csak egy nagyobb börtönben? Alinda kérdése „Hogy lesz az ember, és mi lesz vele?” most élesebben rezonált benne, mint valaha. A kolónia napirendje egyre erősebben szorította őket.