A kimerült erő tartalékai

János megszorította a kar acélját, de izmai görcsösen megremegtek. A napi tizenhat órás pedálozás kiszívta belőle a tartást; a teste nem volt több, mint a Kolónia által lecsapolt, lemerülő áramforrás. L656 azonnal mellélépett, hogy megtámassza a nehéz kart.
Alinda aggódva figyelte a fiú elgyötört arcélét, s közelebb húzódva a nagymamához fordult.
– Nézd a karját, nagyi – suttogta alig hallhatóan. – Teljesen felemészti a generátor. Ha még több energiát szívnak le róla, nem bírja ki.
A nagymama csöndesen intette le a lányt, s száraz tenyerével betakarta Alinda remegő ujjait. Pontosan ismerte ezt a féltést, amit a kolóniai szabályzat könyörtelenül büntetett: a szektorokban tilos volt a kötődés, mert az eltérítette az emberi testet a tiszta termelési céloktól.
– Nem a massza élteti őt, kislányom, s nem is a hálózat – válaszolta lágyan a nagymama. – De óvd a tekintetedet. Ha az Őrszemek megérzik benned ezt a meleget, az első dolguk lesz, hogy kioltsák.
– Együtt kell elhúznunk – mondta János, s a hangja reszelt a szomjúságtól. A fejadagok épp csak arra voltak elegendők, hogy a testek ne omoljanak össze a dinamók felett.
L656 bólintott, és János keze fölé helyezte a sajátját. A két kimerült ember közös erőfeszítéssel csapta le a megszakítót. A sárgaréz csatlakozó szikrázva pattant ki a helyéből, s a falakban futó kábelsziszegés egy pillanatra megnémult. A testükből elrabolt wattage végre megszakadt.