Véget nem érő történet

2222 · Cső-Eliza

A kézzel karcolt napkelte

A folyosót rázó nehéz léptek zaja végül elhalt a távolban. János óvatosan kitolta a szellőzőrácsot, majd intett Kovácsnak, aki feszülten osonva csatlakozott hozzájuk a transzformátorház mögül. Mindhárman mélyen beszívták a nehéz, ózonszagú levegőt, miközben elindultak az L-szektor még sötétebb, elhagyatottabb alagútjai felé, ahol a hálózat túlterheltsége miatt ritkábban jártak az Őrszemek.
Alinda szorosan a tenyerébe zárta a sárgaréz fogaskereket. Ahogy lépkedtek a nyirkos fémlemezeken, a lány halkan elmesélte a nagymama egyik legféltettebb emlékét a szabad égről. Mesélt az eső utáni föld illatáról és az olyan találkozásokról, amelyeket nem a kolónia napirendje vagy a generátorok energiaszintje szabályozott. János futólag megérintette a lány vállát; a sötétben a tekintetük találkozott, és a férfi arcán átfutó melegség többet mondott minden tiltott szónál.
Kovács hirtelen megtorpant egy rozsdás elágazásnál, ahol a falba egy apró, kézzel karcolt napábrázolást fedezett fel. Nem a megszokott gyári azonosítók egyike volt ez, hanem egy régi, elfeledett lázadás halványuló nyoma. A szimbólum láttán a fáradtságuk elszállt, és a kolónia nehéz csendjében újra hinni kezdtek abban, hogy az emberi méltóságot nem lehet végleg gépbe zárni.
Ebben a részben

Szereplők

  • alinda
  • janos-g534
  • kovacs

Helyszín

  • l-lako-szektor

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • janos-g534
  • kovacs

Folytatás

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.