2222 · Nagyóska
A kék ég emléke
A vörös jelzőfény pásztázó sugara elhaladt a már zárva feszülő kapu felett, de ők addigra mélyebbre húzódtak a szűk, elfeledett csővezeték-hálózatban. Az Őrszem nehéz, fémes léptei egyenletesen elvonultak a túloldalon; a kolónia szigorú napirendje ezúttal vaknak bizonyult a kis csoport hiányára. A járatban megállt a levegő, csak a csövek halk pattogása hallatszott.
Az Új Lakó egy elágazásnál torpant meg, halk elektronikus csipogással ellenőrizve a járat dőlésszögét. A Nagymama megállt, hátát a hideg, kopott falnak támasztotta, s miközben próbálta rendezni a légzését, elmosolyodott. Kezét óvatosan Alinda vállára tette.
„Tudod, Alinda, amikor a dédszüleid még a régi világban éltek, a szabadságnak nem fémszaga volt” – suttogta a Nagymama, s a hangjában meleg nosztalgia bujkált. „Apám sokat mesélt a nyitott mezőkről. Azt mondta, ott a napfényt nem wattokban meg áramfejlesztőkben mérték, hanem egyszerűen csak melegítette az ember arcát, anélkül, hogy bármit is kértek volna cserébe.”
Alinda végighúzta az ujját a rozsdás csőperemen. Neki, aki a kolónia szűk celláiban és a pedálok ritmusában nőtt fel, a fák vagy a kék ég képe szinte mesebeli látomásnak tűnt. Mégis, a gondolat, hogy a világ egyszer nem egy zárt hálózat volt, hirtelen új értelmet adott a fojtogató sötétségnek.
Az Új Lakó előrenyúlt, és egy tompa fényű lámpával megvilágította az előttük fekvő, lefelé lejtő folyosót. A szabad emlék nem csupán a múlt egy elfeledett darabkája volt, hanem az egyetlen térkép, ami most előrehajtotta őket a mélybe.
Az Új Lakó egy elágazásnál torpant meg, halk elektronikus csipogással ellenőrizve a járat dőlésszögét. A Nagymama megállt, hátát a hideg, kopott falnak támasztotta, s miközben próbálta rendezni a légzését, elmosolyodott. Kezét óvatosan Alinda vállára tette.
„Tudod, Alinda, amikor a dédszüleid még a régi világban éltek, a szabadságnak nem fémszaga volt” – suttogta a Nagymama, s a hangjában meleg nosztalgia bujkált. „Apám sokat mesélt a nyitott mezőkről. Azt mondta, ott a napfényt nem wattokban meg áramfejlesztőkben mérték, hanem egyszerűen csak melegítette az ember arcát, anélkül, hogy bármit is kértek volna cserébe.”
Alinda végighúzta az ujját a rozsdás csőperemen. Neki, aki a kolónia szűk celláiban és a pedálok ritmusában nőtt fel, a fák vagy a kék ég képe szinte mesebeli látomásnak tűnt. Mégis, a gondolat, hogy a világ egyszer nem egy zárt hálózat volt, hirtelen új értelmet adott a fojtogató sötétségnek.
Az Új Lakó előrenyúlt, és egy tompa fényű lámpával megvilágította az előttük fekvő, lefelé lejtő folyosót. A szabad emlék nem csupán a múlt egy elfeledett darabkája volt, hanem az egyetlen térkép, ami most előrehajtotta őket a mélybe.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- az-uj-lako
- nagymama
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- az-uj-lako
- nagymama
- orszem
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.