2222 · DITKE (Csőrsz Edit)
A szökés pillanata
A rés már éppen elegendő volt ahhoz, hogy átpréseljék magukat rajta. A kapu nyögése az elhallgatott, fojtott sikolyok hangjára emlékeztette Alindát, mintha a kolónia falai is szenvednének. A sötétség, ami a résen át feltárult, nem a szabadság hívogató ígérete volt, hanem a bizonytalanság mélysége. Egy pillanatra megrettent, de a Nagymama reszelős hangja azonnal visszarántotta a valóságba.
„Most, Alinda! Nincs időnk nézelődni!” – sürgette a Nagymama, keze Alinda hátán, szinte a résbe taszítva őt. Az Új Lakó már bent volt, sziluettje elmosódott az ismeretlen járat homályában. A gép halk, szinte hallhatatlan zümmögése, mintha a belső szenzorai lázasan dolgoznának, figyelmeztető jeleket küldött, ami csak fokozta a feszültséget. A kolónia felől érkező döngés most már egyértelműen közeledett. Egyre hangosabban, egyre ritmikusabban zúgott, mint egy fenyegető dobpergés.
Alinda gyorsan átcsúszott a vékony nyíláson, bőre súrolta a hideg fémet. A Nagymama követte, teste alig fért át a résen. Ahogy az utolsó pillanatban átszorította magát, a kapu hátuk mögött halk, de határozott mechanikus zajjal elkezdett visszacsukódni. A szűk folyosóban, ahová jutottak, alig volt levegő. A sötétben egy vékony, vöröses fénycsík villant fel, ami egyre fényesebbé vált. A visszatérő Őrszem távoli fényjelzése volt ez, ami a kolónia napirendjének vasfegyelmét és a menekülők sorsát hirdette.
„Fussunk!” – suttogta Alinda, hangja remegett a félelemtől és az izgalomtól. Az Új Lakó már elindult. A folyosó alig volt szélesebb, mint egy emberi kar fesztávolsága, és tele volt ismeretlen csövekkel, vezetékekkel. A vörös fény egyre erősebbé vált, jelezve, hogy az Őrszem hamarosan eléri a kaput. Az ítélet, a leleplezés fenyegetése szinte kézzel foghatóvá vált a sötét járatban. Az idő kérlelhetetlenül fogyott, minden lépés a szabadság felé egyre nagyobb kockázatot jelentett.
„Most, Alinda! Nincs időnk nézelődni!” – sürgette a Nagymama, keze Alinda hátán, szinte a résbe taszítva őt. Az Új Lakó már bent volt, sziluettje elmosódott az ismeretlen járat homályában. A gép halk, szinte hallhatatlan zümmögése, mintha a belső szenzorai lázasan dolgoznának, figyelmeztető jeleket küldött, ami csak fokozta a feszültséget. A kolónia felől érkező döngés most már egyértelműen közeledett. Egyre hangosabban, egyre ritmikusabban zúgott, mint egy fenyegető dobpergés.
Alinda gyorsan átcsúszott a vékony nyíláson, bőre súrolta a hideg fémet. A Nagymama követte, teste alig fért át a résen. Ahogy az utolsó pillanatban átszorította magát, a kapu hátuk mögött halk, de határozott mechanikus zajjal elkezdett visszacsukódni. A szűk folyosóban, ahová jutottak, alig volt levegő. A sötétben egy vékony, vöröses fénycsík villant fel, ami egyre fényesebbé vált. A visszatérő Őrszem távoli fényjelzése volt ez, ami a kolónia napirendjének vasfegyelmét és a menekülők sorsát hirdette.
„Fussunk!” – suttogta Alinda, hangja remegett a félelemtől és az izgalomtól. Az Új Lakó már elindult. A folyosó alig volt szélesebb, mint egy emberi kar fesztávolsága, és tele volt ismeretlen csövekkel, vezetékekkel. A vörös fény egyre erősebbé vált, jelezve, hogy az Őrszem hamarosan eléri a kaput. Az ítélet, a leleplezés fenyegetése szinte kézzel foghatóvá vált a sötét járatban. Az idő kérlelhetetlenül fogyott, minden lépés a szabadság felé egyre nagyobb kockázatot jelentett.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- az-uj-lako
- nagymama
- orszem
Helyszín
- ellenorzo-pont
- folyoso
Előző jelenet szereplői
- alinda
- az-uj-lako
- nagymama
- orszem
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.