A kalóriák feletti döntés

A váltóáram kimaradása nem fokozatosan hűtötte le a fémcsarnokot, hanem egyetlen rántással oltotta ki a fali kijelzők vibráló számjegyeit. A hirtelen beálló sötétségben csupán a gépház vészjelzőinek vörös izzása maradt meg, ami kísérteties derengésbe vonta a Fülke-14 bejáratát.
Gábor bácsi remegő kézzel nyúlt a falon lévő manuális reteszért, hogy kizárja a fenyegető külvilágot, de János kinyújtotta ép karját, és határozottan megállította az öreg mozdulatát.
– Ha most bezárkózunk, az Őrszemek rendszere győzött – mondta János, miközben tekintete a földön heverő, megperzselt rézjelvényre szegeződött. – Ott fent a csatornákban már nem emberek élnek, csak kalóriafejlesztő egységek. Ha elrejtőzünk, mi is elfogadjuk, hogy csak meghajtóanyag vagyunk a gépeikhez.
Alinda kilépett a Nagymama árnyékából, és gondolkodás nélkül felvette a lehullott fémet a rugalmas padlóról. A hideg réz égette a tenyerét, mégis olyan erővel szorította össze az ujjait, mintha az emberi mivoltuk utolsó bizonyítéka lett volna.
– A hálózat kalóriában mér minket, a felettesek pedig kilowattban – sziszegte Alinda, miközben szemeiben visszatükröződött a vészvilágítás vöröse. – De nem a pedálozástól vagyunk emberek, hanem attól, ha nem hajtunk fejet a selejtezés előtt.
A távoli zsilip felől nehéz, ritmikus csizmák zaja visszhangzott a fémcsöveken: az Őrszemek őrjárata elindult a sötétbe borult szektor felé.