A jövevény fészke

A sötétség hirtelen tágasabbá vált, ahogy a szűk rés után egy elhagyatott elosztókamrába értek. A levegő itt hideg volt és állott, mégis mentes a fenti szektorok ózonszagú, mesterséges gépzajától. A sarokban, egy rozsdás generátoregység mögött azonban nem a csend fogadta őket. Egy pislákoló karbidlámpa fénykörében egy idegen férfi kuporgott a puszta betonon, lábainál szétszerelt vezetékek és egy megbuherált pedálos dinamó darabjai hevertek.
L656 volt az, az új lakó, aki alig néhány ciklussal ezelőtt szökött le az L-lakó-szektorból, önkényesen elfoglalva ezt a lezárt járatot. Nem ijedt meg a jövevényektől; tekintetében düh és feszültség vibrált. Amikor Alinda hátralépett, a férfi rekedt hangon megszólalt: „Ne moccanjanak. Kovács emberei nemcsak magukat keresik.” L656 azt állította, hogy a katasztrófa előtt az idegen légió felszíni felderítője volt, és nem hagyja, hogy a közös képviseletként tetszelgő Kovács rácsatlakoztassa a testét a központi hálózatra.
Kovács, a szektor adminisztrátora rettegett az ilyen ellenőrizhetetlen elemektől, mert az új lakó dacossága felborította a kolónia kényes energiamérlegét. Odakintről, a folyosó felől fojtott parancsszavak hallatszottak. János-g534, Kovács egyik kísérője, remegő kézzel tartotta a keresőfényt, miközben maga Kovács is feszülten hallgatózott. Féltek a sötétben bujkáló egykori katonától, de a fenti rend fenntartása kényszerítette őket az üldözésre. Alinda a nagymamája mögé húzódott, miközben az öregasszony némán biccentett az idegen felé, felismerve benne a közös ellenséget.