A füstös garat

L656 nem sokat teketóriázott. Mielőtt Kovács nehéz léptei áttörték volna a keskeny faláttörést, egy gyors mozdulattal megragadta a generátor mögötti rozsdás kart, és felrántott egy padlóba rejtett, vastag csapóajtót. A nyílásból a C-szektor megszokott gépzaja helyett hűvös, áramló huzat csapott fel.
– Lefelé, de szaporán! – sziszegte L656, miközben áttolta a nagymamát a szűk garaton. – Ez a járat egyenesen az L-lakó-szektor alsó szellőzőihez visz. Onnan nincs visszaút a központi hálózatra.
Alinda szeme felcsillant a sötétben. Az L-szektor neve hallatán önkéntelenül elszorult a szíve: felrémlett benne az a korábbi éjszaka, amikor a C-szektori szűk fülkéjükből kiszökve próbált eljutni oda, de a folyosókon járőriző őrszemek fémkarjai elállták az útját. Akkor még nem tudta áttörni a zárlatot, most viszont maga a szökött lakó mutatta az utat.
– Jánosék már a nyakunkon vannak! – mordult fel a nagymama, miközben éles pillantást vetett a folyosó felől villódzó keresőfényekre.
L656 egyetlen rántással rövidre zárta a megbuherált dinamót. A karbidlámpa szikrázva robbant szét, vakító villanással és sűrű füsttel borítva el az elosztókamrát. A mögöttük érkező üldözők kiáltozása elhalványult, ahogy rácsapódott mögöttük a nehéz vasajtó. A mélyben végre új irányt vett a szökésük.