A hiányzó wattok

A folyosói falba süllyesztett bio-monitor éles, szintetikus csipogással törte meg a pillanat csendjét. A vörös villanások ritmikusan világították meg a nyirkos csővezetékeket: a 14-es fülke kitermelt bioenergiája a kritikus küszöbérték alá süllyedt.
– A fejadagunk… visszaveszik – nyögte a nagymama, és a fémszerkezetnek támaszkodva térdre rogyott. Ráncos bőre alól kirajzolódtak a feszülő inak. A kolónia nem büntetett indulatból; pusztán hidegen könyvelte el a kiesett wattokat. A hiányzó munkaórák a testekből hiányzó kalóriákként tértek vissza.
János előrelépett, hogy megtartsa az asszonyt, de a saját karja is megbicsaklott. A folyamatos pedálozás és a szűkös szintetikus massza megtette a magáét: emberi szöveteik csupán elhasználódó üzemanyagot jelentettek a központ szünetmentes áramellátásához.
– Nem engedem, hogy végleg kiszívják belőled az erőt! – sziszegte Alinda szikrázó tekintettel. Megragadta János reszkető kezét, és a járat mélyén morajló generátoregység felé pillantott. A kézi áthidaló karja ott állt a homályban. Ha átváltja, az ő saját megmaradt energiájuk válik a kolónia zsákmányává – de időt nyerhetnek.