A hiányzó számtan

A fémes cső sötétje elnyelte Alinda alakját, s a járat mélyéről csak a lány ziháló légzése szűrődött vissza. János a következő pillanatban már Nagymama könyökét fogta meg, óvatosan egyensúlyozva az asszony törékeny testét a rozsdás perem felett. A kolónia szigorú számtanja szerint egy kiszolgált, alacsony hatásfokú biológiai egység mozgatása puszta energiapazarlás volt, de a fiú mozdulataiban megbújó makacs elszántság felülírta a gépi logikát.
– Kapaszkodjon, Nagymama, nem engedem el – suttogta János, miközben átsegítette az asszonyt a szűk nyíláson.
A 84-es alany feszülten szorította a csavarhúzót a fülke ajtajánál. A folyosó távoli végéből nehéz, ütemes léptek zaja szűrődött be: egy sérült Őrszem közeledett, melynek törött optikai szenzorai vakon pásztázták a falakat. Az automata egységek a szabályos mintázatokat keresték, a rendszerszintű fegyelmet. Az ember azonban nem szabályos; az ember olyankor is megtartja a másikat, amikor a kolónia mérlege szerint az elengedés volna a racionális döntés.
Gábor bácsi még egy utolsó, fojtott köhögéssel törölte meg a száját, majd ő is a peremre lépett. A szellőztető ciklus számlálója néma kíméletlenséggel pergett a falba épített kijelzőn. A 14-es fülke magára maradt, de a lehullott rozsda és a retesz melege még őrizte az emberi jelenlét nyomát.