A hálózat zárlata — új hang

A szűk folyosón a mennyezeti csövek sziszegése hirtelen éles villanásba torkollott. A 14-es fülkéből korábban eltérített energia most bosszulta meg magát: a szektor elavult hálózata képtelen volt elviselni a kilengést, s a transzformátorok nyers, égett szag kíséretében füstöltek el a burkolat mögött. A kolónia szigorú napirendjét szorgalmazó automata gépzaj megbicsaklott, a folyosó villódzva sötétbe borult.
– Hová megyünk? – kapkodta a levegőt Alinda, a hideg falnak lapulva. A rettegés elszorította a torkát, szemeiben még a mozdulatlanul maradt nagymama emléke égett. – A nagymama... azt mondta, a régi világban nem volt ilyen sötét! Ő nem ezt akarta nekünk!
– Hallgass végre! – vágott közbe János ingerülten, és meggondolatlanul megragadta a lány csuklóját. Nyers erővel rántotta be Alindát a közelebbi szervizaknába, alig egy másodperccel azelőtt, hogy a túlterhelt vezeték kék szikrazáport szórt volna a fejük fölé. – A nagymama meséi most semmit sem érnek! Ha a hálózat teljesen leáll, a szektort automatikusan lezárják!
A túlfeszültség miatt a C-szektor felé vezető biztonsági zsilip csikordulva ereszkedni kezdett. A kolónia megszokott ritmusa felborult, s a vak sötétben a lány kétségbeesése összecsapott János túlélési ösztönével.