A fény joga — új hang

Alinda nem a szintetikus falatra nézett, hanem a nagymama csontos kezére, amely óvatosan betakarta az övét. A fülke rácsa mögött elhalkultak a szektorzáró reteszek, a csendet csak Kálmán gépies, sietős rágása törte meg.
– Nagyid – suttogta Alinda, olyan közel hajolva az idős asszonyhoz, hogy a lehelete is alig látszott. – A generátorszint alatti átkötőnél... megint találkoztam L656-tal.
A nagymama tekintete meglendült. A kolónia szigorú rendjében a generátorosok és a lakófülkék lakói közötti bármilyen személyes kapcsolat, pláne a szerelem, súlyos elhajlásnak számított. Az érzelmekre pazarolt energia a központi hálózat megkárosítását jelentette.
– L656 a felső szektor régi fénynyílásairól beszélt – folytatta a lány remegő hangon. – Azt mondta, a régi feljegyzések szerint mi vagyunk a napfény örökösei. Nem a gépek, és nem is az Őrszemek, akik csak a pedálfordulatot mérik. Azt állítja, a természetes fény emberi jog.
– Csendesebben, gyermekem! – simította meg a nagymama a lány haját, de a szemében hirtelen tiltott láng gyúlt. – Ha az Őrszemek megsejtik, hogy L656 ilyen gondolatokat ültet a fejedbe, azonnal áthelyezik. A szerelem ezen a helyen veszélyesebb a szabotázsnál.
– Nem érdekel a szabály – nézett rá Alinda. – János megosztotta az ételét, L656 pedig rávilágított az igazságra. Ha mi vagyunk a fény örökösei, miért kellene engednünk, hogy végleg elvegyék tőlünk?