A fémbe karcolt vallomás

A generátor-egység sűrű, ózonillatú párájában óriási lendkerekek forogtak ritmikus kattogással. Alinda megállt egy üresen álló pedálpad előtt. A fém vázon durván bekarcolt számsor állt: L656. A lány ujjai végigsiklottak a hideg fémbe vájt barázdákon.
– Ő is itt volt – suttogta Alinda, szemeiben remény csillant. – Nagymama azt mondta, az ilyen helyeken dől el, hogy géppé válunk-e, vagy megőrizzük, ami bennünk él.
Kálmán a sötét folyosó végét leste, ahol vörös fények pislákoltak.
– Ha az Őrszemek észreveszik, hogy nem a körzetedben vagy, végünk. L656 pedig csak egy újabb név a listán. Nem kockáztathatsz miatta.
– Ő nem csak egy név – felelte Alinda halk, de határozott hangon. – Nagyinak elmeséltem, hogyan nézett rám a múltkor. Van benne valami... ami nem a kolónia rideg rendjéből való. Ha ő képes ember maradni ebben a gépóriásban, nekünk is muszáj.
– A tiltott érzelem csak energiaveszteség a rendszernek – figyelmeztette Kálmán, de óvatosan megragadta a lány könyökét. – Nézd, a főelosztó mögött van egy szervizakna. Ha ott lemegyünk, kijutunk az alsóbb szintekre. Induljunk, mielőtt a biztonsági zárak lecsapódnak!
Alinda bólintott, még egy utolsó pillantást vetve a fémbe vésett számra, majd követte a fiút a sötét, fémrácsos padlón.