A felülírt vészjel

János nem tehetovázott tovább. Elengedte Alinda csuklóját, s egyetlen határozott mozdulattal a villogó sárga szenzorra szorította saját tenyerét. A panel sípoló hangja elhallgatott, ám a rendszer az ő azonosítóját rögzítette a késleltetett nyugtázásért. János vállát elnehezítette a beavatkozás súlya, mégis azonnal az ágy szélén kuporgó nagymama felé fordult.
– Nyugodjon meg – mondta halkan János, megkerülve a szűkös cella egyetlen fémcsövét. Hangjából őszinte aggodalom sugárzott, ahogy a zsebéből kihúzott, gondosan eltett szintetikus takaródarabot nyújtott az idős nő felé. – Az Őrszemek a C-szektorban járnak. Nem kell félnie tőlem.
A nagymama azonnal kihúzta magát, szemeiben hideg távolságtartás villant. A kolónia szigorú törvényei megtiltották a szektorok közötti személyes közeledést és az engedély nélküli javak átadását.
– Tartsa meg a jussát, G534-es – felelte az asszony kimérten, elutasítóan elfordítva a fejét. – A mi cellánkban a szabály az első. Nincs szükségünk az ön sajnálatára.
Alinda értetlenül nézte a nagymamát, de János csak megértően bólintott, és visszalépett a küszöb felé. Amint azonban a férfi hátat fordított, a nagymama reszkető ujjai elernyedtek. Tekintetében egy pillanatra felragyogott a féltve őrzött, elfojtott gyengédség – az egyetlen melegség, amit a rideg falak között elrejtett a férfi elől.