A Fehérjeszelet Ára

A nagymama váratlan kirohanása átszakította a bolt amúgy is feszült csendjét, egy pillanatra még a generátorok zúgása is halkabbnak tűnt. János-g534 arca a vérpadon álló ember sápadtságával tükrözte a halálos félelmet, de a nagymama már tovább is lökte Alindát, aki érezte a tenyerében a rázószerű remegést. A sor lassan mozdult előre, a levegőben vibrált a kimondatlan szavak súlya.
A 84-es-alany gépies mozdulattal, hideg tekintettel kísérte végig a nagymamát és Alindát. Arcán a félelem és a büntető szándék jegyei keveredtek. Amikor a lány a pult elé ért, az Alany váratlanul eléjük állt, elzárva az utat. Ujjaival Alinda zsebében lévő fehérjeszeletre mutatott. „A Kolónia szabályzata szerint az egyedi táplálékkiegészítők kiosztását felülvizsgálják. Azonnali leadás.” – mondta, hangja egyenletes és veszélyes volt.
Alinda megrémült. A fehérjeszelet az övé volt, a napi adagja. A nagymama azonban válaszolni akart. „De ez a lányé! Nincs benne semmi extra, ami tiltott lenne! Ez csak…”
„A szabály az szabály.” – vágott közbe a 84-es-alany, tekintete megrekedt a nagymama szemében. „Az új protokoll megköveteli a teljeskörű átvilágítást. Ahogy a család múltját is átvilágítják majd. Még a Kolónia könyve is felülírható, ha a rend azt diktálja.” A szavai súlyosak voltak, a levegő megfagyott körülöttük. Nem Alindáról szólt, hanem a nagymama dacos kiállásáról, a tiltott emlékekről, amiket a fülke falai között suttogott. A hallgatag fenyegetés élesebb volt, mint bármilyen sikoly. A Nagymama érezte, ahogy a Kolónia jeges szele fúj keresztül rajta, magával ragadva azt, ami emberré teszi őket.