Az átvilágítás folyamatban

A Nagymama dacos tartása megingott a 84-es-alany szavainak súlya alatt. A fenyegetés, mely nem Alinda fehérjeszeletéről, hanem a család múltjáról és a Kolónia könyveinek felülírásáról szólt, mélyebbre hatolt, mint bármely fizikai kényszer. Érezte, ahogy a jeges szél a csontjainál is hidegebbé válik, kioltva minden parazsat, mely az emlékekből táplálkozott. Alinda remegő kézzel nyúlt a zsebébe. A fehérjeszelet, mely a napi energiát jelentette, nem pusztán táplálék volt, hanem a létezéshez való jog szimbóluma, amit most elvettek tőle. A 84-es-alany hideg, gépies mozdulattal vette át a csomagot. „Rendben. Folytassák útjukat. Az átvilágítás folyamatban.” – mondta, hangja visszhangzott az amúgy is feszült bolt csendjében. János-g534, aki eddig csak szemtanúja volt a jelenetnek, érezte, ahogy a félelem szorítása szinte megfojtja. A torkában lévő gombócot képtelen volt lenyelni, kezei verejtékeztek. Nézte, ahogy a Nagymama és Alinda lassan, megtörten elhaladnak mellette. A lány tekintetében nem csupán a szelet elvesztése felett érzett csalódottság tükröződött, hanem a jövő bizonytalansága is. Mi lesz, ha nem lesz elég ereje a pedálokat hajtani? A Kolónia szabályai nem tűrtek kifogást. A testnek termelnie kellett, és aki nem tudott, az elveszett. A Nagymama Alinda vállára tette a kezét, de szorítása inkább a magukra maradtak kétségbeesését, mintsem a vigaszt ígérte. A bolt zúgása, a generátorok monoton dübörgése hirtelen kegyetlen emlékeztetővé vált: az élet ára a folyamatos, fárasztó energiaátadás.