A falon túli rezdülés

A nehéz fémlemez csikordulva záródott be János mögött, kizárva a csőjáratok nyirkos huzatát. A Nagymama a zárnak támaszkodott, vézna vállai még mindig remegtek a felkavaró találkozástól. Alinda közelebb lépett hozzá a szűk, homályos fülkében, ahol a résolaj szaga keveredett a meleg fém illatával.
– Kimondtad a nevét – mondta halk, szaggatott hangon a lány, szorosan markolva saját köpenye szélét. – A szabályzat szerint ő csak a G534-es kód. De te mégis emberként szóltál hozzá.
Az idős asszony lassan felé fordult. Ráncos arcán a kolónia megszokott, szigorú fegyelme mögött most először csillant meg valami mély és elnyomhatatlan melegség.
– Mert az ember nem a wattok összege, Alinda – suttogta halk, de szilárd hangon. – Bárki bármit mond odakint, a szív nem generátor.
Mielőtt azonban folytathatta volna, éles, fémes csattanás rázta meg a szomszédos válaszfalat. A csővezetékek mentén dühös, rekedt kiáltás visszhangzott: Gábor bácsi káromkodott a csatlakozónál, ahol a túlterhelt hálózat miatt a forró gőz süvítve kezdett kiszabadulni a megszorult szelepből. A fal átforrósodott, s a kiáramló nyomás közvetlen veszélybe sodorta az idős férfit.
Alinda nem habozott. Megragadta a sarokban lévő szigetelőkarimát, és átlépve a Tizennégyes fülke határát, Gábor bácsi fojtogató gőzzel teli fülkéje felé rohant, hogy közbelépjen.