A fal mögötti kopogás

A kísérő őrszem fémes léptei lassan elcsendesedtek a folyosó végén, ahogy Alindát visszalökték a C szektor szűk, homályos járatába. A nehéz acélajtó fémes csattanással záródott be mögötte, kizárva az L szektor felől érkező hideg huzatot. A lány a csővezetékek szigetelésének támaszkodott, hallgatva a saját, szaporán lüktető szívverését.
A tizennégyes fülke fülledt félhomályában Teréz és L656 riadtan húzódtak össze a szűk fémfekhelyen. L656 ujjai láthatóan remegtek, ahogy a durva takaró szélét gyűrögette; a járőrök jelenléte és a fenyegető fejadag-csökkentés híre megbénította a félelemtől. Teréz halkan nyögdécselt, a kolónia kíméletlen szabályzatának újabb megtorlásától tartva.
– Észrevesznek mindannyiunkat! Elveszik a maradék áramot is a fülkéből! – suttogta L656 fojtott, remegő hangon, miközben szemeiben a falra szerelt zöld biztonsági lámpa fénye tükröződött.
Nagymama azonban lassan odalépett Alindához, és csontos, meleg kezét a lány dermedt vállára tette.
– Ne féljetek – szólalt meg halkan, de szilárdan az öregasszony, miközben tekintetét a fülke vibráló csöveire függesztette. – Amíg képesek vagyunk egymásért kockáztatni, nem váltunk a gépek alkatrészeivé. Nem csak elszámolható wattok vagyunk a rendszerben.
Ekkor a tizennégyes fülke háta mögötti, elfeledett szellőzőjáró fémlemezéről tompa, ütemes kopogás sorozata visszhangzott: három rövid, két hosszú. Alinda felkapta a fejét. János volt az, aki a szomszédos szektor szervizalagútján át vágott utat magának a válaszfal mögé, fittyet hányva a büntető műszak veszélyeire.