A döntés terhe

Alinda szorongatta a csapágygolyót, melyben a nagymama titkos élete lüktetett. A remény makacs melege azonban nem oltotta ki a kérdéseket, melyek torkán torlódtak. – És most? Mi lesz velünk? Hová megyünk? – suttogta, hangja reszketett a bizonytalanságtól és a felébredt tudattól. A kolónia nyomasztó rendje eddig megmondta, mi a dolga, mi vár rá, de most minden felborult. Az Őrszemek csörgése a távolból elhalt, de a csendben lüktető bizonytalanság sokkal mélyebben rezonált benne, mint bármely fémzaj.
János óvatosan előre intett a szűk járatban. A mennyezetről cseppek hullottak, halk, ritmikus hangot adva az elfeledett folyosók mélyén. – A generátoregység felé. Ott van egy pont, ahol a hálózat nem ér el minket, legalábbis egy ideig. Ott tudunk beszélni. Ott... talán dönthetünk. – A hangjában érezhető volt a teher, amit a döntés lehetősége jelentett. Nem csak Alinda, de a saját sorsa is ezen a menekülésen, ezen a titkos kapcsolaton múlt. A kolónia napirendjének vasfoga minden egyes elhaladó pillanattal közelebb járt.
Alinda érezte, ahogy a kolónia által belé nevelt félelem küzd a szabadság halvány ígéretével. Dönteni? Őt még sosem hagyták dönteni semmiről. Az élete egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlott, a napirend szigorú ritmusára. Most pedig János egy olyan jövő képét festette elé, ahol a „mi lesz vele” kérdésre neki magának kell választ adnia. A csapágygolyó szorítása erősödött a kezében. A nagymama titka nem csak a múltat tárta fel, hanem a jövő súlyát is Alinda vállára helyezte. Vajon képes lesz-e viselni? Képes lesz-e kilépni a kolónia árnyékából, és felvállalni egy ismeretlen utat, ahol a napfény örökösei nem csak mesékben élnek?
Ahogy egyre mélyebbre hatoltak az elfeledett járatok szövevényében, a levegő nehezebbé vált, a gépek távoli zúgása felerősödött. János tudta, hogy a generátoregység csupán egy átmeneti menedék, nem végállomás. A valódi út most kezdődik. Az Őrszemek valószínűleg már tudták, hogy eltűntek, és a kolónia minden érzékelője, minden algoritmusa őket kereste. A kérdés nem az volt, hogy megtalálják-e, hanem az, hogy mennyi idejük van még, mielőtt a rendszer teljesen bekebelezi őket. Alinda számára ez az út a felébredés útja volt, a rabságból való szabadulásé, de egy olyan szabadságé, amelynek ára volt, és amelynek mélységét még fel sem mérte. Mi lesz vele? – A kérdés visszhangzott a sötét folyosók mélyén, és a válasz súlyosabbnak ígérkezett, mint bármelyik félelem, amit eddig ismert.