A dac fogaskerekei

Orszemb nem tágított. Arca eltorzult a dühtől, kezét a nehéz, elektromos sokkoló fegyver markolatára csúsztatta, de nem ütött azonnal. Helyette odalépett a központi elosztóhoz, és egyetlen rántással átállította a terhelésszabályzót. A Fülke-14 padlója megremegett, a lendkerekek vészjósló, mély morajlással lassultak le, ahogy a fogaskerekek mágneses fékjei ráharaptak a tengelyekre. A pedálok ellenállása egy csapásra a kétszeresére nőtt.
Alinda felszisszent, ahogy a lábára nehezedő hirtelen nyomás majdnem kitekerte a bokáját. Gábor-bácsi dühösen, sűrű káromkodások közepette feszült neki a vasvázas szerkezetnek, erei kidagadtak a halántékán, de nem hagyhatta abba; ha a generátor fordulatszáma a kritikus szint alá esik, a fülke oxigénellátása is leáll. A kolónia kollektív büntetése azonnal életbe lépett az új jövevény makacssága miatt.
– Látjátok, mit tesz veletek? – kiáltott Orszemb, a 84-es-alanyra mutatva, miközben két másik őr fémbilincsekkel kényszerítette a férfit a hármas számú, rozsdás pedálgéphez. – Miattad fognak megdögleni. Tapossad!
A légiós azonban nem tört meg. Amikor a fémkapcsok rászorultak a bakancsára, dacosan Alindára és Gábor-bácsira nézett. A szemeiben nem a bűntudat, hanem a könyörtelen, fagyos túlélés tüze égett, amit a felszínen tanult. Ahogy az első nehéz lökéssel mozgásba hozta a túlterhelt dinamót, a fém csikordulása a lázadás ütemes himnuszaként visszhangzott a fojtogató gőzben.