A család árnyéka — új hang

Alinda ujjai megtalálták János vállát, és a szűk tér ellenére szorított rajta egy pillanatig. Ez nem a kézfogás volt, hanem egy csendes üzenet: együtt vannak még. A langyos huzat, mely a Fülke-14 felől érkezett, enyhe megkönnyebbülést hozott a fülledt, porlepte járatban. De a megkönnyebbülés csak múló volt; a félelem makacsul kapaszkodott beléjük, mint a rozsda a fémbe. A lenti, egyre erősödő zúgás, mintha a kolónia belső, mechanikus szívdobbanása lett volna, emlékeztette őket G302 sorsára, a selejt árát fizetőkre.
Alinda előrekúszott, János szorosan a nyomában. A csatorna egy enyhe lejtőn vezetett lefelé, és a kék fény, ami a Fülke-14 felől szűrődött be, egyre erősebbé vált. Nem volt kellemes, inkább hideg és steril, mint a kolónia maga. A lány szemei hozzászoktak a félhomályhoz, de a fény most élesebben rajzolta ki a félelem ráncait János arcán, aki szintén igyekezett a lehető legkevésbé feltűnő lenni.
A huzat magával hozta a gépzsír szagán túl más illatokat is. Valami égett. Égett szerves anyag. Alindának azonnal az eszébe jutott a nagymamája, aki még emlékezett a régi világra, a szabad ég alatt sütött ételekre, a tüzek melegére. A nagymama sokszor mesélt arról, hogy az emberek hogyan éltek, mielőtt a kolónia elnyelte volna őket, mielőtt a testük puszta energiává vált volna, egy nagy, örökös körforgás részeként. „Hogy lesz az ember?” – súgta magában, szinte a nagymama hangján. „Mi lesz vele?”
A gondolatok nyomasztó súllyal telepedtek rá. A családja. Apja és anyja a G-szektorban, a napi pedálos műszakban, örökös fáradtsággal az arcukon. Mindig csak a kolónia napirendje, a felügyelő Őrszemek kérlelhetetlen jelenléte. A lány tudta, ha rajtuk állna, soha nem merészkedne ide, az elfeledett járatokba. De ő más volt. A nagymama történetei, az idegen légiós dacoló kiállása a szektorban, mind-mind apró szikraként izzottak benne. Félt, igen, de a dac valahol mélyen gyökeret vert. János mellől hallatszott egy halkan elfojtott köhögés. Muszáj volt továbbmenniük, mielőtt Kovács, vagy ami rosszabb, az Őrszemek rájuk találnak. A Fülke-14 bejárata már előttük volt, egy fémes ráccsal elzárva, mely mögött a kék fény szinte tapintható volt.