A család árnyéka

A dinamótermek ritmikus zúgása végigrezgett a betonon, a kopott csizmáik alatt, létük állandó emlékeztetőjeként. Alinda ujjai még mindig bizserogtak a rácsos nyílás hideg fémjétől, a hideg a szívében lévő fagy tükörképe volt. A nagymamára pillantott, akinek arca stoikus fáradtság maszktja volt, haragja immár mélyebb szomorúságba olvadt. Kovács egy lépéssel hátrébb haladt, csendje nehéz köpenyként borult rá.
„A Fülke-14,” mormogta Alinda, nem is annyira kérdezve, mint inkább ízlelve a szót. Anyja is ott dolgozott, nap mint nap, a sötét terekben, ahol az adatok és parancsok áramlása sosem állt meg. Alinda sosem értette igazán, miért fogadják el ennyire passzívan a sorsukat. A nagymama mesélt a Napfényről, a végtelen, szabad égboltról, de az anyja soha. Ő csak a szabályokat ismételte, a feladatokat, a kolónia rendjét. Mintha elveszítette volna a képességét, hogy mást lásson, mást érezzen.
„Tudni, mi vár,” felelte a nagymama rekedtesen, Alindára sem nézve. „A legnehezebb. Látni, hogy lehetett volna másképp.” Szavaik súlya betöltötte a folyosót, visszhangozva a mindennapok kopott valóságán. A nagymama emlékei, Alinda megválaszolatlan kérdései, és Kovács néma frusztrációja alkotott köztük feszült hálót.
Egy elágazáshoz értek. Az egyik ág egy lezárt, sötét vasajtóhoz vezetett, amelyről suttogva beszéltek, az L-szektorba. A másik, jól megvilágított út a Fülke-14 felé vitt. Alinda érezte, ahogy a kolónia rabsága egyre jobban megfojtja. Az anyja arcát látta maga előtt, ahogy némán, beletörődve hajlik a konzol fölé, nap mint nap. Ez volt az ő jövője is? Ez az, amivé az ember válik itt?
Kovács csak egy pillanatra állt meg. Rácsos ajtó, üres folyosó, rideg falak. Semmi új. Haragja csendesebb volt, mint Alindáé, inkább egy mélyen ülő, állandó elégedetlenség. Ökölbe szorította a kezét, de elengedte. Menniük kellett. Mindig menniük kellett.
A nagymama elindult a Fülke-14 felé. Alinda követte, tekintete még egyszer az L-szektor zárt ajtója felé fordult. Mögötte talán a válaszok rejlettek, talán a szabadság, vagy csak a halál. De egyelőre csak a Fülke-14, a monoton munka és a kolónia örök ébrenléte várt rájuk, családja sorsának elkerülhetetlen folytatása.