A 2053-as szektor

Alinda és L656 maguk mögött hagyták a csendes sarokban pihenő alakot, és a járat meredeken lejtő szakasza felé vették az irányt. A nyirkos falakon kopott, a félhomályban alig kivehető jelzések tűntek fel. Az egyik rozsdás acéllemezre bélyegzett dátum mégis tisztán olvasható maradt: 2053. A kolónia kiépítésének legelső évtizede.
– Több mint százhetven éve – suttogta Alinda, és ujjai óvatosan végigsimítottak a jéghideg fémbetűkön. – A nagymamám mesélte, hogy az első generáció még őrizte a fák és a nyári eső emlékét. De akik 2050 után születtek ide lentre, azoknak a villódzó neoncsövek jelentették az egyetlen égboltot, a kolónia napirendje pedig a teljes létezést.
A lány előtt megjelent a lakószektorok sivár világa. Ott a születés sem jelentett többet egy újabb regisztrált azonosítónál s a pedálciklusok átütemezésénél. Az ősei még menedékként tekintettek a sziklába vájt váratlan menedékre, ám a gyermekeikre már csak az öröklött fogság maradt.
L656 keskeny fénysugara egy félreeső szellőzőjáratszakaszra tévedt, amelynek védőrácsát régen átvágták. A rés mögül nem a megszokott fojtogató gépmozgás, hanem egy száraz, ismeretlen légáramlat csapott meg őket.
– Ez az ág nincs rajta a hálózat aktív térképén – állapította meg L656, miközben felmérte a keretet. – A rendszer a 2050-es évekbeli lezárások óta nem regisztrálta ezt a szektort.
Alinda nem nézett vissza a homályba. Belépett a szűk nyílásba, tudva, hogy a kolónia elfeledett múltja az egyetlen kiút a jelen szorításából.