A zárt zóna kapujában

A szűk nyílás mögötti elfeledett csatorna végül egy magasan húzódó szerelőkarzatra vezetett, amely közvetlenül az L lakószektor lezárt határfolyosója fölött tátongott. Alinda a C szektor sivár egyformaságából indult útnak a megszokott alvásidő takarásában, hogy kiderítse szerelme sorsát, akit napokkal korábban osztottak be ide. Az L szektor azonban már nem a megszokott csendes lakóövezet volt: az újabbra hangolt hálózati korlátozások teljesen elszigetelték a zónát.
L656 óvatosan visszahúzta a lány vállát a homályba. Lent, a vibráló vészfények szürke pásztájában két Őrszem fémteste csillant meg. A Sentinellek nehéz, fémes léptei visszhangoztak a betonfalak között; mozdulataik mentesek voltak minden emberi bizonytalanságtól. Nem csupán a zónahatárt őrizték, hanem a szektorba vezető összes szellőzőt és liftaknát is beszkennelték vöröses fénykúpjaikkal.
– Zárás… – suttogta L656 rekedten, remegő ujjakkal a falnak támaszkodva. – Érzékelők… mindenhol. Nem jutunk át.
Alinda torkát elszorította a félelem. Lentről a pedálciklusok monoton zaja keveredett a lezárt L szektor fojtott morajával. Tudta, hogy a Sentinellek parancsa visszavonhatatlan: minden illetéktelen behatolót a hálózat veszélyforrásaként regisztrálnak. A szektor rácsai mögött sejtette Jánost, de a vasból és protokollból emelt fal áthághatatlan gátat von köztük.