Zsarolási tarifák a másodikon

Dániel berontott a saját lakásába, és háromszor ráfordította a kulcsot a zárban, mintha a vékony farost lemezpajzs megvédhetné Vincze Erzsi néni röntgenszemeitől. A sötét előszobában a telefonja kijelzője úgy világított a kezében, mint egy miniatűr bombaindító. A névtelen SMS még mindig ott égett a képernyőn: „Tudom, mit tettél tegnap éjjel a szuterénben. Tízezer, vagy a főtörzs megtudja.”
– Tízezer? – suttogta Dániel, és a rettegés mellett egy pillanatra felütötte a fejét a sértett büszkeség is. Ennyit érne a sötét titka, vagy a zsaroló csupán igazodott a lakótelepi átlagkeresethez?
Kényszeresen a falhoz lapulva az ablakhoz osonatott, majd óvatosan átkukucskált a sötét udvarra. Odalent, a kapualj árnyékában Székely Ricsi éppen egy gyanúsan nagyméretű, csempészett prémium kávéscsomagokból álló tornyot pakolt a kocsija csomagtartójába. Pár lépéssel odébb Marietta szaladt ki zaklatottan a földszinti rendelő felől, kétségbeesetten szorongatva egy frissen receptre felírt papírdobozt. Ebben a házban szinte mindenki titkolt valamit, de úgy tűnt, jelenleg csak Dániel kapott róla digitális számlát.
A telefon hirtelen újra megrezrent a tenyerében. Nem új üzenet érkezett, hanem egy visszaszámláló óra bukkant fel a kijelző sarkában.