Zsarolás a rendelőajtó mögött

Erika a kabátja alá szorította a síró csecsemőt, és a sötét kapualjon átrohanva egyenesen a földszinti magánrendelő felé vette az irányt. A kárpitozott ajtó csak egy pillanatra nyílt meg, de épp elég ideig ahhoz, hogy a nő beszenvedje magát a gyógyszerszagú homályba. Bálint lihegve ért a lépcső aljára, csizmája megcsúszott a kopott kőlapon. Kétségbeesetten csapott rá a vastag tölgyfára, de a zár fémes kattanása már megelőzte.
Odbent Dr. Szabó András lassú, bizonytalan mozdulatokkal forgatta rá a reteszt az ajtóra. A szeme alatti sötét karikák és a zakójából áradó olcsó gin szag árulkodott az átvirrasztott éjszakáról. Az asztalán kártyapakli és felhalmozott fizetési felszólítások hevertek – a Balog Henrik felé fennálló adóssága már a puszta megélhetését fenyegette. Az orvos nem törődött Erika halk szipogásával; tekintete a faajtón keresztül a kint rekedt férfi felé fordult.
– Megőrültél? Engedj be, Szabó! – dörömbölt Bálint, hangját próbálva a suttogás és az üvöltés határán tartani, nehogy a lépcsőházban csellengők meghallják. – Vigyem innét a gyereket, mielőtt Enci meglátja!
Dr. Szabó közelebb lépett a kémlelőnyíláshoz, arca eltorzult a kíméletlen elszántságtól.
– Tőlem egy lépést sem tesztek, amíg meg nem egyezünk, Bálint – mondta rekedten, szavait a résen át préselve. – Balog holnap felbontja a bérleti szerződésemet, ha nem fizetek. De te most szerzel nekem pénzt. Ha nem, a gyerek sírásától lesz hangos a teljes udvar, és szemtől szemben mesélem el Encinek meg az egész háznak, kivel bútoroztál össze a szolgálatban.
Bálint ökle megtorpant a fán. A torkát elszorította a tehetetlen düh; látta a saját összeomlását a doki hideg, zsaroló tekintetében.