Zizegő vezetékek a földszinten

Fekete Zoltán alig lépett le két lépcsőfokot, amikor az alsó szintről csípős, bakelitégett szag csapott fel. Kovács Tibor bá már ott guggolt az első emeleti főkapcsoló-szekrény előtt, zseblámpája sárgás fénykévéjében vastag füstgomolyag kavargott. A szuterén felől Székely Ricsi száguldott fel a lépcsőn, megviselt melegítőfelsőben, kezében egy még füstölgő fázisceruzával.
– Tibor bá, az egész alsó elosztó zárlatos! – kiáltotta Ricsi megtört, rekedtes hangon, miközben idegesen pillantott a földszinti folyosó sötétje felé. – A hűtőmben lévő osztrák kávé és áru fél órán belül megpimpósodik, aztán oda az egész tőkém!
– R = U/I, fiam, ezt minden hülyének tudnia kellene! – dörrent meg mögöttük Dr. Bordás András hangja. Az öreg professzor a falat tapogatva botorkált le a másodról. – Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, most nem a szétégett alumíniumvezetékek miatt sipákolnátok!
Fekete Zoltán dühösen lépett közelebb, de amikor meglátta a kapcsolószekrényből kibukkanó szikrákat, megtorpant.
– Ide azonnal hivatalos szakember kell, nem kontárkodás! – jelentette ki a közös képviselő, ám a hangja megremegett a sötétben.
– Milyen szakember, Zoltán? – mordult fel Tibor bá, ahogy a szigetelt fogójával óvatosan megkocogtatta az egyik elszenesedett relét. – Ez a fővezeték végleg kiégett. Ha most nem kötjük át áthidalással a szomszéd fázisra, reggelre a fél házban megrohad az étel. De ha hozzányúlok, az egész tömb leállhat.
A folyosó homályában egyre több lakó gyűlt össze, a terjedő égett szag és az áramkimaradás hirtelen kézzelfogható fizikai veszéllyé növelte a feszültséget.