Zárt ajtók mögött a földszinten

Bálint szinte rárúgta az ajtót a földszinti rendelő sötétedő várójára. A levegőben olcsó fertőtlenítő, áporodott konyakszag és a falakból szivárgó hideg nyirkosság keveredett. Erika a vizsgálóasztal szélén ült, kabátját szorosan magára vonva, teste remegett a feszültségtől. Dr. Szabó András az íróasztal mögött terpeszkedett, ujjai között egy sárguló receptet pörgetett, mintha csak kártyalap lenne.
– Későn jöttél, fiam – vetette oda az orvos, és egy gúnyos, alkoholbűzös félmosollyal Bálintra nézett. – A kedvesed épp most avatott be a családi idill részleteibe. Nem gondolod, hogy Enci is megérdemelné a hírt? Főleg most, hogy a ház a hatósági zárolás szélére sodródott.
– Fogd be a pofádat, Szabó! – lépett közelebb Bálint, öklei fehéredtek a dühtől. Erika felé fordult, hangja megkeményedett. – Miért jöttél ide? Megmondtam, hogy tartsuk magunkat a tegnap esti megállapodáshoz, senki nem tudhat meg semmit!
Erika felugrott, szemeiben vad, kétségbeesett düh égett. Közelebb lépett Bálinthoz, szinte az arcába lihegve.
– Mert gyáva vagy! A tegnap esti titkod nem véd meg minket! Ez a mocsok zsarol! Azt mondja, ha nem fizetsz, holnap reggel bejelenti a gyámügynél a gyereket, és mindent elmond Encinek is. Nem fogom végignézni, hogy tönkreteszel mindent a hallgatásoddal!
Szabó doki hideg, számító tekintettel mérte végig őket. A kártyaadóságai miatt Balog már a torkát szorongatta, és Bálint sarokba szorítása tűnt az utolsó mentsvárnak. Az asztalra csapott.
– Az idő pénz, Bálint. Holnapig le kell tenned ide a barna borítékot, vagy a kis életed kártyavárként omlik össze. Most pedig takarodjatok innen!