Zárt ajtó a földszinten

A földszinti kapualjban a postaládák fémkattogása vágta át a szorongató csendet; Máté és Dr. Balog Henrik épp némán, hűvös biccentéssel kerülték egymást a bedobónyílások előtt, amikor Erika besurrant a kapualj homályába. Karján a vastag kabátba pólyált csecsemő halk szipogása hallatszott. A nő tekintete riadtan pásztázta a folyosót, majd egyenesen a lépcső alatti, leharcolt magánrendelő felé vette az irányt. Bálint lihegve csörtetett le a lépcsőn mögötte, de későn érkezett: Erika beillant a matt üvegajtó mögé, amit Dr. Szabó András pillanatokkal később kíméletlenül rázárt a biztonsági őr orrára.
– Engedj be, doki! – csapott rá Bálint halkan a fémkeretre, hangjában mélyről jövő pánik feszült.
A zár halkat kattant, s az orvos résnyire nyitotta az ajtót, majd határozott mozdulattal rántotta be Bálintot a fertőtlenítő- és olcsó dohányfüstszagú előtérbe. Szabó arca petyhüdt volt, a szeme alatti táskák mélyén ott ült a kártyahasztalan éjszakák és az elszabadult adósságok lenyomata. Erika a sarokban állt, reszketve ölelte magához a gyereket.
– Halkabban, Bálint – sziszegte Szabó, miközben újra elfordította a kulcsot a zárban. – Balog Henrik épp az imént ment el a ládáktól, és két napot adott, hogy kifizessem a játéktartozásomat. Ha nem fizetek, elárverezi a rendelőmet. De ahogy nézem, neked is van mit veszítened. Vagy szerzel nekem pénzt Balog kifizetésére, vagy holnap reggel Enci és az egész lépcsőház megtudja, pontosan kinek a csecsemőjét rejtegetjük itt.