Zárlat a vizes falakon

A lépcsőházban terjengő fojtogató feszültséget hirtelen éles, fémes csattanás törte meg a földszinti folyosó végéről, amit egy baljóslatú, sziszegő hang követett. A kapualj sötétjében álló Melinda önkéntelenül is hátralépett egyet, szorosabban szorítva a megsárgult fényképet, míg Bálint a lépcsőfordulóban dermedten meredt rá.
A falak mögül forró gőz és égett műanyagszag csapott fel. A Bordás professzor által lecsapott főkapcsoló doboza mellett megrepedt az egyik elöregedett felszállóvíz-vezeték, és a spriccelő víz egyenesen a zárlatos elektromos elosztóra zúdult. A rendszerben maradt feszültség kékes szikrákkal válaszolt a nedvességre.
– Hát ez meg mi a fene?! – ordított fel Székely Ricsi, és dühösen vágta be a kocsija csomagtartóját a kapualjban. A csempészett prémium kávéval és csokoládéval teli dobozai a szuterén kettesben közvetlen veszélybe kerültek, ahogy a sötét, bűzös víz elkezdett szivárogni a pincelejáró felé.
Az első emeletről ekkor csoszogott elő Tibor bá. A hetvennégy éves villanyszerelő egy kopott kombinált fogót és egy elemlámpát szorongatott.
– Mondtam én, hogy a hálózat nem bírja ezt a cirkuszt! Ha most rámegy a víz a méretlen fővezetékre, az egész házat le kell kapcsoltatnom az áramszolgáltatóval! – mormogta az orra alatt, miközben Fekete Zoltán, a közös képviselő kétségbeesetten loholt lefelé a lépcsőn.
A szűk folyosón pillanatok alatt összeterelődtek a lakók, miközben a kiömlő víz már a cipőiket marta. Bálint és Melinda között a sötétben ott lebegett a fénykép megválaszolatlan titka, de a rájuk zúduló technikai katasztrófa most mindenkit egyetlen közös csapdába zárt.