A múlt kéretlen tanúi

A lépcsőház sötétjében, ahol még a falak is a fojtogató hitelek szorításától és a felújítási alap terhétől visszhangoztak, halkan nyikordult a kapu. Bezerédi Melinda lépett be a kapualjba, szorosan a mellkasához szorítva azt a megsárgult, régi fényképet, amely egy csapásra átírhatta a Vászoly utca 6. elhallgatott családtörténetét. Az öreg Bezerédi Ferdinánd lánya Erzsi mamához igyekezett, de a földszinti félhomályban azonnal belebotlott Szilágyi Marikába, aki egy elemlámpával próbált utat mutatni a sötétségben rekedt lakóknak.
– Melinda? Hát te mit keresel itt ebben a káoszban? – suttogta Marika, és a gyenge fénycsóvát önkéntelenül is a lány kezében lévő papírra irányította. A fotón Erzsi mama állt a néhai Bezerédi Ferdinánd mellett, de a háttérben ott mosolygott a kis Melinda, Enci és Bálint is, mint egyetlen, nagy család gyermekei. Marika szeme kikerekedett a döbbenettől. – Ez… ez nem lehet igaz. Akkor a pletykák mégis…
– Ne firtassa, Marika néni, Erzsi mamát kell látnom – vágott közbe Melinda feszülten, de már késő volt. Fekete Zoltán ma is körbejárt a házban, de most a földszinti zűrzavar elterelte a figyelmét.
A másodikon Bálint léptei dübörögtek; a férfi dühösen rontott lefelé a lépcsőn, miután a sötétben majdnem egymásnak estek Dániellel. Mögötte Dr. Bordás András méltatlankodott hangosan: „R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene ebben a tetves házban, de itt még a főkapcsolóhoz is hülyék!” Odalentről Székely Ricsi, a szuterén csempész kereskedője is felkiáltott, dühösen csapkodva a kocsija csomagtartóját a kapualjban, félve az áramszünet miatt megromló áruitól. Bálint hirtelen megtorpant a földszinti fordulóban, s ahogy meglátta a képet Melinda kezében, az arca elfehéredett. A múlt elfeledettnek hitt darabkái megállíthatatlanul törtek a felszínre.