Zárlat a másodikon — új hang

Bálint a korlátba kapaszkodva sietett fel a második emeletre, miközben odalent a hatósági autók kék fénye ütemesen pásztázta a nyirkos belső udvart. Alighogy elért a gangra, a zárt ajtók mögül elviselhetetlen hangfalgerjedés söpört végig a nyitott lépcsőházban. Karesz, aki a szuterénben zajló katasztrófavédelmi drámáról mit sem tudva, részeg önfejűséggel csavarta maximumra a Marshall erősítőit, most teljes erőből megpengette a gitárját. A falak megremegtek a torzított akkordtól.
A fülsértő hangvihar azonban alig egy másodpercig tombolt. Karesz a tudtán kívül a felette lakó Bendi illegális, túlhúzott kriptobányász hálózatára kötötte rá a berendezést. A rendszer nem bírta a gigantikus terhelést: a folyosóvégi kapcsolódobozból vakító, narancssárga szikracsóka csapott ki, amit fülrepesztő durranás követett.
A ház teljes elektromos hálózata egyetlen szempillantás alatt leégett. A lámpák elaludtak, a szellőzők elcsendesedtek, és az épületre koromsötétség borult. A vaksötétben az égett műanyagszag azonnal keveredni kezdett a pincéből felszálló gázszaggal.
– Ez a barom volt az! A gitáros! – üvöltötte Szabó Gábor az első emeleten, miközben a kezéből a süteményes tálca csörömpölve zuhant a kövezetre.
A sötét folyosókon ajtók vágódtak ki. Kelemen Dániel a telefonja hideg kijelzőjével világítva botorkált ki a lakásából, arcán a végső kimerültség dühével. Enci is megjelent a lépcsőfordulóban, és másodpercek alatt dühös, kántáló lakók gyűltek Karesz ajtója elé. Bálint a falhoz lapulva nézte, ahogy a fenyegető lincshangulat teljesen átveszi az uralmat a vakon sötétellő emeleten.