Viaszos pecsét a lépcsőházi hirdetőn

Fekete Zoltán frissen nyomtatott, élre hajtogatott körlevele hideg zuhanyként érte a lépcsőházat, amikor kikerült a földszinti lift melletti üvegezett hirdetőtáblára. A közös képviselő katonás sorai alatt ott feszített dr. Balog Henrik jéghideg, elegáns aláírása is: a vezetőség kötelező „biztonsági és műszaki ellenőrzést” hirdetett meg minden egyes lakásban. Egy olyan tízemeletesben, ahol szinte minden zárt ajtó mögött lapult valami szorongató titok – a megélhetési félmegoldásoktól a falak közé szorult emberi drámákig –, ez a határozat nem gondoskodásnak, hanem nyílt támadásnak hatott.
A felháborodott morajlás hamarosan a földszinti „Miri Csemege” előtt csúcsosodott ki, ahol a lakók egymás szavába vágva próbálták feldolgozni a fenyegetést. Ida a boltajtóban állt, s finom, olaszos eleganciáján átütött a nyers felháborodás, ahogy a kötényét simítgatta. „Ez a magánszféra durva megsértése” – jelentette ki határozott, tiszta hangon, ami végigvisszhangzott a szűk kapualjon. „A néhai férjemtől éppen eleget tanultam a tulajdonjogról ahhoz, hogy tudjam: bírósági végzés nélkül senki sem lépheti át a küszöbünket. Nem hagyom annyiban, még ma jogi útra terelem az ügyet.”
A tömeg szélén Székely Ricsi a lépcsőkorlátnak támaszkodva hallgatott, de megszokott, laza mosolya most teljesen eltűnt az arcáról. Pontosan tudta, hogy ha Balog ügyvéd úr és Fekete végigméri a szuterént, a csomagtartóból árult osztrák öblítők és kávéskészletek azonnal ürügyül szolgálnak majd a kilakoltatásokhoz. Elég volt egyetlen sokatmondó pillantást váltania a lépcsőfordulóban várakozó Köves Dezsővel: Dezső bá a kalapja karimáját babrálta, de a vastag szemüvegkeret mögött már a régi nyomdászmester villámgyors számítása égve maradt.
Késő este a 8-as lakás papírszagú, csöndes homályában halkan kattant a kis kézi présgép. Dezső bá aprólékos gonddal illesztett be egy álkamarai bélyegzőt, miközben Ricsi az ajtónál vigyázott a folyosó zajaira. Nem pénzért dolgoztak, s nem is gőgcsből: a szomszédosi szolidaritás vitte az ujjáikat. Ha a ház vezetése bürokráciával akarta eltiporni a kiszolgáltatottakat, akkor egy olyan hivatalosnak látszó, mentességi igazolásokból és felújítási moratóriumokból álló papírtengert kapnak vissza, ami hónapokra megbénítja a hideg szándékú ügyvédet.
A vékony falú házban fojtogató volt a bizonytalanság, de a közös félelem alatt valami új, rejtett összetartás kezdett formálódni. Fekete Zoltán azt hitte, a szabályok szigorításával végre rendet teremt a Vászoly utca 6.-ban, s észre sem vette, hogy a túlzott szorítással csak közelebb tolta egymáshoz azokat a szürke zónában evickélő lakókat, akiket eddig elválasztottak a saját elfojtott drámáik.