Viaszos padlólemezre hulló neonárnyék

A sercegő biztosítéktábla mélyén pattanó szikra után hirtelen sötétség borult a lépcsőházra, s a másodperc törtrészére még a falakban húzódó gépészet tompa zúgása is elhallgatott. A hűvös homályban dr. Balog Henrik élére vasalt öltönyének kontúrjai éles, idegen sziluettként rajzolódtak ki a megfakult linóleumon. Az ügyvéd ajka körül gúnyos mosoly bujkált; jól tudta, hogy a pánik és a tehetetlenség a legjobb szövetségesei, amikor egy megingott közösség védvonalait kell áttörni.
Mielőtt azonban a csend végleg fojtogatóvá válhatott volna, az első emeleten halk kattanással nyílt ki az 1-es lakás ajtaja. Vincze Erzsébet, akit a házban csak Erzsi néniként ismertek, nem hátrált meg a sötétségtől. A szűk kémlelőnyílás mögül már hosszú perce figyelte a történéseket, s most határozott léptekkel lépett ki a korláthoz. Kezében egy régi, nehéz laposelemmel működő zseblámpa sárgás, meleg fénysugarat vetített a betonfalra, áttörve a Balog jelenléte által keltett fagyos feszültséget.
– Maga meg mit keres itt ilyen későn, ügyvéd úr? – kérdezte Erzsi néni csendes, de ellentmondást nem tűrő hangon, miközben a lámpa fényét tudatosan a férfi csillogó cipőjére irányította. – A Vászoly utca 6. lakói lehet, hogy szűkölködnek, de nem eladók. 1984 óta lakom ebben a házban, és láttam már éppen elég magafajta öltönyöst, aki azt hitte, a falakkal együtt az embereket is megveheti.
Molnár Máté lassan leengedte a nehéz csemperagasztós zsákot a földre, és az idős asszony felé pillantott. A vállát nyomó óriási teher egy pillanatra könnyebbnek tűnt; Erzsi néni rendíthetetlen jelenléte olyan biztonságot árasztott, ami hiányzott a képernyők és hitelek szorításában élő fiatalok mindennapjaiból. Dániel is kihúzta magát a homályban, s bár a zsebében lapuló, fenyegető papír még mindig égette a tenyerét, az öregasszony szavai gátat szabtak a ránehezedő paranoiának.
Bendegúz kihasználta a figyelmeztető szóváltást, és gyors mozdulatokkal újraindította a folyosói kismegszakítót. A lépcsőházi neonszál egy utolsót vibrált, majd újra kiadta azt a jellegzetes, búgó hangot, amivel a Vászoly utca 6. szürke hétköznapjai megszokott medrükben folytatódtak. Balog Henrik egyetlen szó nélkül, kimért léptekkel indult lefelé a lépcsőn, de Erzsi néni éber tekintete mindvégig kísérte, míg a nehéz kapu be nem csapódott a férfi mögött.
Az idős asszony végignézett a földszinti fordulóban megrekedt lakókon, majd meleg, gondoskodó intéssel igazította meg a kardigánját. A vékony falakon túl a szomszédok élete továbbra is ezer apró drámától volt terhes, de abban a pillanatban mindannyian érezték: amíg a régi vágású emberségnek van őre a házban, a közösséget nem lehet olyan könnyen kisemmizni.