Végrehajtási hurok a postaládáknál

Bálint egyetlen szót sem felelt. Megdermedve, mintha képtelen lenne parancsolni a saját lábainak, lépett ki az idegen mögött a kisboltból a kapualj szűk folyosójára. A nehéz, szúrós gázszag itt még fojtogatóbb volt, mint odabent; a kinti huzat csak mélyebbre tolta a szagmolekulákat a lépcsőház alsó traktusába.
A földszinti postaládáknál már összegyűlt a lakók fele. Vincze Erzsi néni reszkető kézzel kapaszkodott a korlátba, tekintete Marietta ijedt arcát követte, aki gépiesen hátrált a falig, mintha a kopott vakolat magába fogadhatná a szorongásait. A sarokban, a sárgaréz névtáblák alatt Dr. Balog Henrik állt. Makulátlan öltönyében, hűvös nyugalommal nézte a lakók ideges mocorgását, de a tekintete nem a gázcsövekre, hanem Molnár Máté görnyedt vállára szegeződött.
– A fizetési haladék holnap reggel nyolckor lejár, Máté – szólalt meg Balog, hangjában a legcsekélyebb rezdülés vagy együttérzés nélkül. – A bank kiadta a végrehajtási jogot. Ha a végtörlesztést nem igazolja, az árverési hirdetmény még a héten kikerül a lépcsőházi hirdetőtáblára.
Máté ujjai görcsösen szorultak a kabátja zsebébe, miközben Bianka kétségbeesett arca derengett fel a lépcsőforduló árnyékában. Bálint és az idegen ekkor léptek be a feszült körtérre. Bálint szeme lassan Balog felé fordult, de a bőrkabátos férfi hirtelen megfogta a karját – a szorítása kemény volt és ellentmondást nem tűrő. A ház csapdája egyszerre zárult rá mindenkire: a szivárgó gáz, a kényszerárverés árnyéka és a múlt elől menekülő Bálint sorsa egyetlen fojtogató hurokká fonódott össze.