Váratlan vízbetörés

A sötét, feszült csendet azonban nem sokáig tartotta fenn a tegnap esti titok súlya. A földszinti folyosó felől tompa, majd egyre erősödő csobogás hallatszott, mintha valaki egy csapot felejtett volna nyitva, de a hang rögtön túl mély és fenyegető lett ahhoz, hogy egyszerű hanyagság legyen. Tibor bá, az első emeleti villanyszerelő, aki eddig csak mogorván figyelt, hirtelen egy mélyet sóhajtott, és botjára támaszkodva elindult a hang irányába.
„Na, még ez hiányzott!” – morogta, miközben a lépcsőház penészes levegőjében egyre élesebben érződött a földszintes folyosóról feláramló, nedves dohszag. Alig tette meg az első lépcsőfokot, amikor a csobogás már vízeséssé erősödött. A földszinti folyosó végén, Karesz lakása közelében, a falból áramló, sötét folt rajzolódott ki, ahonnan pillanatok alatt patakká szélesedve özönlött a víz. Enci, akinek arcára a félelem ült ki, felkiáltott, kezét a szája elé kapva. „Úristen, mi történt?!”
Erika, dühösen sziszegve, Fekete Zoltán felé fordult. „Mondtam én, hogy ez az öreg ház bármelyik pillanatban széteshet! Mikor fognak végre foglalkozni a *valódi* problémákkal, nem csak a biciklikkel?!” Fekete Zoltán arca, ami eddig csak sápadt volt, most már szinte zöldbe hajlott. A kezében tartott jegyzőkönyv remegett, tekintete kétségbeesetten siklott a folyosón hömpölygő víz és az egyre elégedetlenebb lakók között. A bicikli teljesen feledésbe merült.
Dr. Balog Henrik mosolya ezúttal halványan megingott. A feszültség, a káosz valós fizikai kárt okozott, ami ugyan az ő malmára hajthatja a vizet, de a helyzet irányíthatatlanná válása egy pillanatra még őt is megrettentette. Egy tompa ütközés zaja hallatszott valahonnan a szuterén mélyéből, mintha egy nehéz tárgy esett volna le, de a lenti vízbetörés zaja elnyelte, csak Dániel kapta fel a fejét idegesen, akinek a telefonja továbbra is néma maradt. A ház rohadt, és a víz, akárcsak az ultimátum, könyörtelenül szivárgott.