Ultimátum a sötét kapualjban

Bálint zsebében megrázkódott a telefon. Erika hívása volt: rövid, jeges ultimátum. Ha két percen belül nem viszi le a megbeszélt összeget a kapu előtt, járó motorral várakozó szolgálati autóhoz, a nő maga jön fel a második emeletre a síró gyerekkel. Bálint megrepedt szájszélét nyalogatva kihasználta, hogy Bordás professzor épp az Ohm-törvényt és a váltóáram szabályait kérte számon a hátráló Dr. Szabón, és nesztelenül megindult lefelé a hűvös lépcsőfokokon.
Az első emeleti fordulóban Szabó Gábor riadtan húzódott a falhoz. A férfi rettegett minden váratlan mozdulattól, attól tartva, hogy a hitelezői vagy a hatóságok bukkannak fel a lépcsőházban. Karesz ajtaja csapódva vágódott ki; a bukott rockzenész dühösen átkozódott a visszhangzó rikácsolás miatt, miközben Kovács Tibor bá az erkélykorlátnak dőlve morgott a szomszédok neveletlenségéről. Fekete Zoltán közös képviselő szokásos esti ellenőrző köre épp elkerülte ezt a szintet, de a levegőben feszülő paranoia szinte tapintható volt.
Bálint kisiklott a sötét kapualjba. A nyitott autóüvegen át beadta a vastag borítékot Erikának, akinek az arca csak egy pillanatra villant meg a műszerfal halvány fényében. A tranzakció alig tartott pár másodpercig, ám Bálint tarkóján felállt a szőr: a lépcsőházból Kilépő új lakó hideg, gyanakvó tekintete végig rajtuk pihent. A szürke zóna csöndes alakja, Dezső bá gálánsan megemelte a kalapját a kapuban, de sokatmondó pillantása világossá tette, hogy a tegnap esti titok hálója tovább feszül a Vászoly utca 6. falai között.