Sietős léptek a kapualjban

Ahogy Bálint visszalépett a kapualj árnyékába, egy sötétített ablakos, külföldi rendszámú limuzin fékezett le éles gumicsikorgással a járdaszegély mellett. Erika szolgálati autója alig gördült ki az utcára, a helyét azonnal elfoglalta az új jövevény. Az hátsó ajtó kinyílt, és Varga Nóra ugrott ki belőle, zaklatottan igazgatva átázott, elegáns kabátját.
A nő tekintete riadtan ugrált a ház sötét ablakai között. A kapualjban álló Bálintot és a kalapját emelgető Dezső bátyámat észre sem vette, úgy rohant be a lépcsőházba. Kezében szorosan markolt egy súlyos, fekete kisméretű aktatáskát, amiből a sietségben kicsúszott egy aranyozott logóval ellátott műanyag kártya, s halkan csattant a kövezeten.
– Nóra kisasszony, valamit elejtett! – szólt utána halk, udvarias hangján Kővész Dezső, de a nő meg sem hallotta. Bálint hajolt le a tárgyért: egy exkluzív belvárosi magánklub belépőkártyája volt az, egy friss, piros rúzsfolttal és egy sietősen firkált telefonszámmal a hátoldalán.
A lépcsőházban Fekete Zoltán épp egy hivatalos kinézetű vételi ajánlatot igyekezett kisimítani a faliújságon, amit Balog ügyvéd úr hagyott ott mementóként. Nóra vakon rohant át a földszinten, fittyet hányva a közös képviselő rosszalló tekintetére. Mielőtt elérte volna a liftet, a táskájában lévő telefon felvisított. A nő remegő ujjal nyomta meg a kijelzőt, de a hívás kihangosítója egy pillanatra bejátszotta a túloldal fojtott, fenyegető férfihangját: „Ha nem hozod le tíz percen belül, felmegyünk érted.”