Ultimátum a kapualjban — más fényben

A kapualjban felvillanó kék fények kíséretében a Katasztrófavédelem két egyenruhás tisztje lépett be a Vászoly utca 6. kapuján. Fekete Zoltán, a közös képviselő sápadtan, izzadó homlokát törölgetve sietett eléjük a félig sötét udvaron. A nagy teljesítményű zseblámpák éles fénykévéje végigpásztázta a málló vakolatot és a pincefeljáró felől kiáramló, szúrós szagot.
– Nem tehetik meg, kérem! A ház felújítási alapja folyamatban van, a lakók együttműködőek! – hebegte Zoltán, miközben papírjai remegtek a kezében, de a vezető ellenőr határozott mozdulattal intette le.
– Ez az épület az illegális hálózati terhelés és a gázszivárgás miatt közvetlen életveszélyes, képviselő úr – jelentette ki a tiszt szárazon. – Két választásuk van: vagy azonnal kiírják a kényszerfelújításhoz szükséges többszázezres lakónkénti rendkívüli befizetést, vagy negyvennyolc órán belül lakatlanná nyilvánítjuk a házat, és mindenkit kilakoltatunk.
A földszinti sarokban Székely Ricsi villámgyorsan csapta le a szuterén melletti tároló ajtaját, elrejtve a csempészett árut a hatóság elől. A korlát felett dr. Balog Henrik állt, és jéghideg, kimért mosollyal figyelte Zoltán vergődését: a kényszerárverező pontosan tudta, hogy a megszorult lakók képtelenek lesznek kifizetni az összeget.
Bálint a rendelő ajtajától visszahúzódva, a falhoz lapulva nézte a folyosón áthaladó egyenruhásokat. A telefonja kijelzője felizzott a kezében. Az óra ketyegett: a Dr. Szabó által adott tíz perc rohamtempóban telt, miközben a teljes ház a teljes megsemmisülés szélére sodródott.