Újabb rezgés a sötétben

A félemeleti zűrzavar árnyékában, miközben Tormai zihálva próbálta hárítani a szomszédok kíváncsi pillantásait, Kelemen Dániel hátrébb húzódott a korlát hideg vasánál. A sötétség megnyugtató védelmet nyújthatott volna, de a zsebében megránduló telefon kijelzője kegyetlenül szétzúzta a pillanatnyi illúziót. A kék fény éles kontúrral világította meg izzadó tenyerét.
Egy rövid, számkóddal ellátott üzenet érkezett. Nem volt benne név, sem megszólítás, csak egyetlen mondat, ami azonnal visszarántotta Dánielt a tegnap éjszakai elhibázott lépéséhez. A gyomra görcsbe rándult; a kiégett adatelemző pontos képletekhez szokott, de ezt az ismeretlen változót képtelen volt belőni. Kényszeresen a körülötte állókra pillantott. Székely Ricsi, aki a szuterén homályos ügyletei miatt rettegett a hatóság közelségétől, egyetlen gyanakvó pillantást vetett Dániel világító kezére, mielőtt gyors léptekkel megindult volna a földszint felé.
Kerekes Lívia elfojtott dühvel vágott át a szűk résen, fittyet hányva a főtörzs magyarázkodására. „Aki a rendet képviseli, az a saját házában sem képes uralkodni” – sziszegte élesen, és a hangja szinte fizikai fájdalmat okozott a sötétben szorongó Horváth Biankának, aki remegve simította végig a falat.
Dániel gyors mozdulattal a mellkasához szorította a telefont. A kijelző elaludt, de az üzenet szavai a szeme mögé égtek. A lépcsőházban felhalmozódott feszültség most egyszerre nehezedett rá: a tegnapi titok már nem az ő magánügye volt, és a sötétben valaki pontosan tudta, mit tett.