Szikrázó vaksötét a másodikon

Dániel még alig tudta feldolgozni a névtelen üzenet súlyát, amikor a másodiki folyosó végén rázkódni kezdtek az ajtófélfák. A lakás mögül mély, torzított gitárbőgés csapott ki – Karesz, szokásához híven, fittyet hányva a házirendre, tövig tekerte a több száz wattos Marshall erősítőjét. A vékony falak szinte beleremegtek az alacsony frekvenciájú robajba.
A bukott zenész azonban nem tudta, hogy a faltörő hangerő végzetes áramkörre csatlakozott. A szomszédos lakásban zümmögő nyolc illegális kriptobányász gép és a túlméretezett hangfalak egyetlen közös pillanatban szívták fel a ház elöregedett hálózatának utolsó tartalékait. A lépcsőházi főbiztosíték-dobozból villanó szikraeső robbant ki, majd vakító éles csattanással meghalt az áram.
A fojtogató vaksötét másodpercek alatt nyelte el a Vászoly utcai tömböt. A folyosókon pánikszerű sikolyok és kétségbeesett káromkodások visszhangoztak. „A szívritmus-szabályzóm!” – ordította valahol odalent a szívbeteg Gábor, miközben az ajtók egymás után vágódtak ki. Enci botorkálva lépett ki a homályba, vakon keresve a lépcsőkorlátot.
Dániel a telefonja hideg kijelzőjének fénykörében látta csak a szálló porszemcséket. A sötétben a lakók léptei baljós robajként torlódtak fel Karesz lakása előtt. A lincshangulat fojtogató hullámként csapott össze a bezárt ajtó körül, miközben a névtelen zsaroló fenyegetése a vaksötétben még nyomasztóbban nehezedett rá.