Szikrák a sötétben — visszhang

A katasztrófavédelem embereinek távolodó léptei még ki sem koptak a kapualjból, amikor a Vászoly utca 6. falai mély, gyomorig hatoló vibrálással rázkódni kezdtek. Radó Károly, a bukott rockzenész lakásából felharsant egy torzított, fülsiketítő gitárakkord. Karesz, magára hagyva a konyhában felhalmozott üvegekkel, maximális hangerőre tekerte a legendás Marshall erősítőit. Fogalma sem volt róla, hogy a falba süllyesztett kábelek, amikre az eszközeit kötötte, illegálisan csatlakoztak Sipos Bendegúz kriptobányász hálózatára.
Bendegúz nyolc, éjjel-nappal zúgó gépe már így is a végsőkig terhelte a ház elöregedett elektromos gerincét. Amikor a gitár hangja másodszor is végigsöpört a gangon, a földszinti és az első emeleti biztosítékdobozokból éles, fémes csattanás hallatszott. Egy másodperccel később vakító, kékes villanás világította meg a lépcsőházat, majd az egész épület mély, fojtogató sötétségbe zuhant.
A hirtelen beálló, fenyegető csendet sikolyok és csapkodó ajtók zaja törte meg. A vaksötét folyosókon mobiltelefonok kékes fényei gyúltak ki, mint apró, dühös szentjánosbogarak, leleplezve a lakók rémült, árnyékszerű arcát.
– Ez a barom megint megcsinálta! – hallatszott Bezeredi Melinda éles, vágó kiáltása a másodikon.
– Ki fog égni minden gépem! – ordította Szabó Gábor, miközben botorkálva indult el lefelé.
Kelemen Dániel és a rémült Enci a sötétben egymásba botolva siettek Karesz ajtaja felé, ahol addigra már Kovács Tibor, a dühös öreg villanyszerelő és Dr. Szabó András is összegyűlt. A feszültség kézzelfogható volt; a lakók tehetetlen haragja most egyetlen közös bűnbak ellen irányult a halott, néma házban.