Szikrák a főkapcsolónál

Balog Henrik elégedett mosolya alig villant meg a félhomályban, amikor Kovács Tibor határozott léptekkel áttörte a döbbent lakók gyűrűjét. Az idős villanyszerelő nem pazarolt szót az ügyvédre; vállán a nehéz, kopott szerszámostáskával egyenesen a főkapcsoló-szekrényhez lépett.
– Ne siessük el azt a jelzálogot, ügyvéd úr! – morogta Tibor bá, miközben feszegetni kezdte a megvetemedett fémlemezt. – Előbb megnézzük, mit tehet egy hozzáértő kéz.
A szekrényből égett műanyag szaga csapott ki, s mielőtt bárki visszatarthatta volna, az elöregedett hálózat egy utolsó, fülsiketítő csattanással adta meg magát. Kék szikrafelhő borította el a lépcsőfordulót, mire Horváth Bianka sikoltva hátrált a korlátig. A hirtelen áramlökés kiverte a falban húzódó vezetékeket, s a pincéből fojtogató gőz és záptojásszagú gáz kíséretében egy megsérült cső sziszegése csapott fel.
– Ez felelőtlenség! Puszta kézzel kókányol a katasztrófa szélén! – kiáltotta dühösen Etelka, Fekete Zoltánra mutatva. – A közös képviselő hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok!
Kővész Dezső bácsi remegő kézzel szorította fejéhez a kalapját, attól tartva, hogy a hatóság azonnal kiüríti a házat. A sötét lépcsőházban Dr. Bordás professzor elfojtott hangon oktatta a mellette állókat az Ohm-törvényről, miközben Tibor bá a szikrázó doboz előtt térdelve kiabált hátra a zseblámpásoknak:
– Zseblámpát a kézbe, gyorsan! Ha ez a főrelé átég, hajnalra nemcsak áramunk nem lesz, de a víz is elönti a szuterént!