Szigor a korlát tövében

Fekete Zoltán, miután a volt légiós fagyos elutasítása miatt elvörösödött az arca, azonnal új célpontot keresett, hogy csorbult tekintélyét helyreállítsa. Éles, bürokratikus tekintete a saját ajtaja előtt álló, sápadt Dánielre szegeződött, aki még mindig a zárban felejtett kulccsal és a zsebébe süllyesztett, vibráló telefonjával viaskodott.
„Kelemen úr! A folyosó nem magánraktár, és a rendszabály megsértése azonnali rendkívüli jegyzőkönyvet von maga után!” – jelentette ki Zoltán lépcsőházat betöltő hangon. Léptei koppantak a kőpadlón, ahogy átható léptekkel megindult felé, és felemelte a kezében szorongatott szigorú, sárga műanyag mappát. A szomszédos ajtó rácsa mögött szinte azonnal felpattant az otthonka ujja: Erzsi néni figyelő szemei mint láthatatlan kamerák tapadtak a másodiki folyosóra.
Dániel torka elszorult. A telefon újabb rövid rezgése a combjánál szinte fizikai fájdalomként hasított belé. Nem elég a munkahelyi összeomlás és a névtelen fenyegetés, most a ház hivatalnokának öncélú szigora hálózta be. Megpróbált védekezni, de Zoltán már a küszöbénél termett, és teátrális mozdulattal mutatott rá a falnak támasztott papírdobozra.
Ekkor Bálint bukkant fel a lépcsőfordulóban, lihegve rohanva fel a szuterén sötét mélyéből. Arcán Dr. Balog Henrik fagyos ultimátumának és Máté fizetési felszólításának elfojtott dühe tükröződött. Ahogy meglátta a Dániel felett páváskodó közös képviselőt, léptei megtorpantak. A folyosó feszültsége pattanásig feszült, ahogy az eltitkolt nyomorúságok összetalálkoztak a ház szigorú szeme előtt.