Suttogó zsarolás a lépcsőfordulóban

Bálint lassan hátrált el a rendelő opálos üvegajtójától, tenyerén még érződött a hideg fémkeret lüktetése. A torkát fojtogató gombóc nem akart feloszlani: Dr. Szabó ultimátuma egyetlen pillanat alatt sarokba szorította. Amikor megfordult, hogy felmenjen a lépcsőn, a félemeleti forduló homályában egy alacsony, szürke kiskosztümös alak torlaszolta el az útját.
Erzsi néni állt ott mozdulatlanul, mint egy éber szobor. Vékony ujjaival szorosan markolta a kopott, vastag barna borítékot, amelyet eddig a táskájában rejtegetett. Szemeiben hideg, kiszámított fölény csillogott.
– Ne siess annyira, Bálint – mondta halk, rekedtes hangon, ami élesebben vágott bele a lépcsőházi csendbe, mint a zár kattanása. – Hallottam a sutsorgást az üvegen át. A doki kétségbeesett, de te még nála is nagyobb bajban vagy.
– Erzsi néni, most nincs ehhez energiám – sziszegte Bálint, miközben a pulzusa a halántékában kalapált.
– Mindig van időd a saját bőrödre, fiam – lépett egy fokot lejjebb az öregasszony, és megkocogtatta a boríték sarkát Bálint mellkasán. – Ebben nemcsak a régi papírok vannak. Ha nem hozod el nekem holnapig, amit megbeszéltünk, ez a boríték Enci kezébe kerül. És akkor ő nemcsak azt tudja meg, kinek a lakásában éltek valójában, hanem azt is, kinek a gyermeke sír odabent Erika karjában.
Bálint mozdulatlanná dermedt. A feje felett, a második emelet felől lassan csoszogó léptek zaja törte meg a bénító feszültséget. Dr. Bordás András ereszkedett lefelé a korlátba kapaszkodva, miközben magában mormogott:
– Ha Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, ma meg lennénk lőve... R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene ebben a házban...
A professzor észre sem vette őket, vakon haladt el a feszültségtől izzó pár mellett, de a jelenléte pontosan mutatta: a házban a falaknak is füle van, a hurok pedig percről percre szorosabbra húzódik.