Suttogás a tölgyfa ajtó előtt

A rendelő szikár feszültségét koppanó léptek törtek meg a folyosó felől. Bálint megszólalni sem tudott, de Dr. Szabó is megtorpant; a zsaroló szavak torkán akadtak, ahogy a nehéz tölgyfa ajtó tejüvegén imbolygó árnyak derengtek fel.
Odakint a sötét lépcsőházban Kővész Dezső lépett elő a homályból, kezében egy kis papírtálcán még gőzölgő, frissen sütött pogácsával. Próbálta elállni a folyosórészt, gáláns mosollyal csillapítani a közeledő öregasszonyt, de Erzsi néni otthonkájának suhogása megállíthatatlanul söpört a földszinti rendelő bejárata felé.
– Ugyan már, Dezső kém, maga túl jóhiszemű ehhez a házhoz! – hallatszott be Erzsi néni éles, metsző hangja a felülvilágító ablakon át. – Nem látja, mi folyik itt a háta mögött? A doktor úrhoz tegnap este is olyan gyanús alakok járkáltak, akikről jobb nem beszélni, ráadásul Marietta látta a vényeket is... És most ez a Bálint gyerek is ide bujkál azzal a vastag barna borítékkal! Mit sutsurognak bent a sötétben, amikor a fél házban elment az áram?
A vizsgálóban fojtogató, dermedt csend támadt. Erika rémült szemmel, némán szorította magához a csecsemőt a paraván tövében, míg Dr. Szabó elgyötört arca szürkésfehérre fakadt. A folyosói pletyka éles tőre elmetszette az orvos magabiztosságát: a zsaroló egyetlen pillanat alatt maga is sarokba szorított vadgimasszá vált a zárt ajtó mögött.