Suttogás a lépcsőfordulóban — új hang

A katasztrófavédelmisek nehéz csizmáinak kopogása még el sem halt a földszinti kapualjban, amikor a korláthoz tömörült lakók riadt zsibongása éles vitává csapott át. Bálint igyekezett kihasználni a zűrzavart, hogy észrevétlenül lecsússzon az első emeletre, de a lépcsőforduló árnyékában egy szikár, csipkekendős alak állta útját. Erzsi néni apró, metsző szemekkel méregette a biztonsági őrt.
– Ne olyan sietősen, Bálint – sziszegte halkan az idős asszony, miközben otthonka zsebéből félig kilógott a megviselt, barna boríték csücske. – Látom, téged is fojtogat a füst, de a te torkodon más is fennakadhat. Ha a hatóság holnap lezárja a házat, Enci pakolni fog. És ha már pakol, igazán sajnálatos lenne, ha a holmijai közül előkerülne ez a pár papír... meg az a recept, amit doktor Szabó írt ki Erikának.
Bálint nyelt egy nagyot, a szemei csikorgó riadalommal villantak meg. Megragadta a korlátot, de mielőtt válaszolhatott volna, a szomszéd ajtó éles csattanással vágódott ki. Tormai Zoltán lépett ki a folyosóra, arca vöröslött a dühétől, mélyhegedűjének tokját rugózó léptekkel lóbálta maga mellett.
– Elég volt a susmorgásból! – horkantott rájuk Tormai. – A fél ház a kényszerfelújítástól retteg, maguk meg itt sutyorognak a sötétben, mint két patkány? Ha lekapcsolják a villanyt, Bálint, maga fog válaszolni a rendőrségnek, hogy mit keresett a villanyóra-szekrény körül!
A folyosó végén Enci állt, megdermedve a félelemtől. Reszkető kézzel szorította össze a kardigánját, ahogy Bálint sápadt arcát figyelte; megérezte, hogy a barna borítékban lapuló titok nem az elavult vezetékekről szól. Eközben Bezeredi Melinda óvatos léptekkel közeledett a lépcsőn, tekintetében halk reménnyel: bízott benne, hogy a hatósági szigor végre kibogozza a ház körüli mocskos szálakat.