Suttogás a belső udvarban

Marietta hátrált egy lépést a pislákoló folyosói lámpa alatt, elkerülve Fekete Zoltán gyanakvó tekintetét, miközben a rendelő felől hallatszó kulcscsörrenés egy pillanatra minden neszt elfojtott a házban. Az udvar sötét zugában Bálint görcsösen szorította magához a Dr. Szabótól megszerzett, vaskos barna borítékot, mintha az élete múlna rajta. Erika mellette remegett, a nyirkos téglafalnak feszülve, ujjait a férfi kabátjába mélyesztve. A pincei gázszag a belső udvaron is fojtogatóan terjengett, de a fizikai veszély eltörpült a lebukástól való rettegés mellett.
A szuterén lépcsője felől hirtelen egy ismerős árnyék vetült a betonra. Székely Ricsi lépett elő a homályból, de a megszokott, laza csempész-arroganciának nyoma sem volt a vonásain; a szemei tágra nyíltak a paranoiától. Idegesen, kapkodva intett a párnak, hangja alig volt több egy feszült sziszegésnél.
– Balog már mozgatja a szálakat – suttogta Ricsi, miközben a kapualj felé sandított. – Ha a tegnap esti bejelentés miatt ideér a hatóság, a lakáshitel-csapda mindannyiunkat maga alá temet. Az a boríték nem ér semmit, ha ránk törik a kaput. Mennetek kell innen!
Erika tehetetlenül nézett Bálintra, miközben az utca felől egy távoli sziréna baljós hangja hasított a fojtogató csendbe, jelezve, hogy a titkok ideje végleg lejárt.