Sárga cédulák a sötétben

Miközben a gázszaggal terhes udvaron Dr. Bordás fénysugara végleg elfordult a falról, a földszinti folyosó sötétjében újabb fenyegetés derengett fel. Fekete Zoltán, a ház felújítási alapjának önkéntes kánonőre, zsebében egy tekercs sárga ragasztószalaggal és egy filctollal indult éjszakai portyára. Bár a gázszivárgás miatti rettegés a torkában lüktetett, a szabályzat iránti olthatatlan szerelme erősebbnek bizonyult a fizikai félelemnél. Egy magára hagyott, fűszerszagú kartondoboz előtt torpant meg, amely közvetlenül a pincelejárat mellett éktelenkedett – Székely Ricsi egyik legutóbbi, prémium öblítős szállítmányának mementójaként.
– Tűzrendészeti szempontból fokozottan veszélyes hulladéktárolás közös tulajdonú területen! – mormogta Fekete úr remegő kézzel, miközben katonás precizitással ragasztotta fel a sárga cédulát a doboz tetejére. – Az elkövető harmincezer forintos rendkívüli takarítási hozzájárulásra számíthat.
A sarokból épp ekkor lépett ki Marietta, táskájában a vegyésziskolai jegyzeteivel. Megállt a pislákoló folyosói lámpa alatt, és halkan felsóhajtott. Pontosan tudta, hogy anyja, Lívia az imént adott túl egy újabb adag receptköteles feszültségoldón a sarokba szorított, reszkető lakóknak – köztük a halálra vált Etelkának, aki még a lépcsőházba sem mert kilépni. „Zoltán ma is körbejárt a házban” – gondolta Marietta fanyar mosollyal, miközben figyelte a közös képviselő bürokratikus táncát. Fekete úr észre sem vette a lányt; épp a pincéből feltörő huzatban próbálta kiegyenesíteni a figyelmeztető matrica sarkát, miközben Dr. Szabó rendelőjének irányából egy halk, pánikszerű kulcscsörrenés hallatszott.