Súlyos jegyzőkönyv

Fekete Zoltán lihegve ért le a negyedik emeletről, melegítőfelsőjét kapkodva igazítva magán, miközben a katasztrófavédelmi tiszt zseblámpájának sugara az égő szigetelés fojtogató füstjét hasította. A tisztségviselő kemény lapátenyerével rácsapott a biztosítékszekrény leolvadt fedelére, majd tehetetlen haraggal szembefordult a riadt közös képviselővel.
– Ez az épület jelenlegi állapotában közvetlen életveszélyt jelent, uram! – harsant a szigorú hang a sötét lépcsőházban, végigvisszhangozva a nyitott ajtók mögött lapuló lakók között. – Jegyzőkönyvezem a zárlatot és a csőtörést. Két választásuk van: vagy elrendelik az azonnali, kényszerű felújítást, amit a lakóknak azonnal be kell fizetniük, vagy holnap reggel mentesítési eljárást indítok, lakatlanná nyilvánítom a házat, és mindenkit kilakoltatunk!
A szavak súlya megdermesztette a levegőt. Fekete Zoltán arca elszürkült; pontosan tudta, hogy a felújítási alap üres, s a gondolat, hogy a házat kiüríthetik, teljesen megroppantotta bürokratikus tartását. A fal mellé húzódó Dr. Balog Henrik ajkán szinte láthatatlan, jéghideg mosoly suhant át. Az ügyvéd kiszabadította elakadt zakóját, és halkan megtörölte ujjait: a lakók kétségbeesése és a sürgető határidő tökéletes terepet teremtett az áron aluli felvásárlási ajánlataihoz.
A szuterén felől közben Székely Ricsi robogott fel a lépcsőn, kezében egy nehéz franciakulccsal, hogy megpróbálja elzárni a spriccelő főcsapot, mielőtt a forró víz teljesen elárasztaná a földszinti lakásokat. „Ne pánikoljanak, megoldjuk valahogy!” – kiáltotta a füstbe, de a résnyire nyitott ajtók mögött szorongó kisgyermekes családok jól tudták: ebből a csapdából a puszta jóindulat már nem vágja ki őket.